Új élet?

A mai nap történései is újabb gondolatokat indítottak el a fejemben.
Persze nincs új a nap alatt, ez már régi téma nálam.
Na meg az előző bejegyzést se hevertem még ki teljesen.

Lenni vagy nem lenni? - az itt a kérdés.

Nem is a létezés a fontos, hanem hogy mi célból létezünk?
Amióta az eszem, a tudatom elérte azt a szintet, hogy már ilyen magvas kérdések is átfuthatnak benne, folyton ezen gondolkozom.
Az emberek jöttek és mentek az életemben, sok minden változott, de ez nem. 

Még mindig vannak céljaim, amiket próbálok elérni. Tervek, amiket meg kéne valósítani.. 
de ott van bennem a félsz, mi lesz ha sikerül? Jön egy újabb és újabb, míg végül teljesen kiégek.
Mert úgy érzem, hogy efelé tartok.
Mindent akarok, és semmit sem akarok igazán.

Küzdök, vagy nem, hogy elérjek valamit - és amint "megkaptam", már nincs többé értéke. 
Most már attól félek, hogyha a legvadabb álmaim is valóra válnának, már azok sem lennének elegek.
Tanácstalan vagyok. Nem tudom mire lenne szükségem, és azt hiszem a körülöttem élők sem tudják.
Egy igazi ufó vagyok, egy kívülálló, aki nem való erre a világra, aki senkit sem szeret. Még önmagát sem.

Nem vágyom családra, nem akarom hogy bárki is szeressen. 
Csak azt akarom, hogy békén hagyjanak. 

Korábban azt hittem, azért utálom az embereket mert többek és jobbak nálam. Nagy pofával kimondtam, hogy mennyivel egyszerűbb nekik, jobb esélyekkel indultak és milyen sok dolgot tehetnének - amit én nem.
De már rájöttem, hogy nem ezt utálom bennük. 
Az sokkal fájóbb, hogy ők tudják mitől lesznek boldogok. Akármilyen az életük, akármit értek el, meglátják bennük a szépséget. Ők nem égtek ki.

Menni kell tovább, mindig csak előre és sosem feladni. 
Örökösen ezt mondták nekem, és én is ezt mondogattam magamnak. Utáltam is azokat, akik ettől eltérően viselkedtek.
De közben én sem lettem boldogabb. Ez is csak kötelesség volt.
Mint ahogy színlelni, magamat is átverve - az élet minden pillanatában.

Viszont végre ki tudom mondani, hogy ez nem vezet sehova. 
Egyszerűen elfáradtam, vagy csak meguntam ezt az állapotot. 
Csak a bátorság hiányzik ahhoz, hogy helyesen cselekedjek.
Nincs bennem szomorúság, nem vagyok depressziós. Nincs semmi negativitás, csak érzem
hogy ez lenne a helyes - kiszállni. 

Jó lenne újrakezdeni egy olyan új életben, amiben több az öröm, és az elégedettség.
Ahol igenis megtalálnám a saját kis helyemet. 

A polihisztor

"A polihisztor: A polihisztor kifejezés olyan tudósembert jelöl, aki többféle tudományághoz is ért, és ezekben kiemelkedőt is alkot. Manapság polihisztornak hívják azokat a sokoldalú embereket is, akik különböző, nem feltétlenül tudományos dolgokban (is) jártasak, ebben az összetételben és régies hangzása miatt ezért gyakran inkább pejoratív vagy gúnyos, ironikus értelmezése van. Mindezek miatt a polihisztor kifejezés nem egzakt meghatározás."

Régebben szerettem magamra, mint polihisztor személyre tekinteni.
Aztán elérkezett a fordulópont, a megvilágosodás. 

Hogyan jellemezzük azt, akit minden érdekel és mégsem érdekel igazán semmi? 
Mindig azt éreztem, azért küzdöttem, hogy szabad maradhassak. És az lett a vége, hogy olyan szabaddá váltam, hogy lassan már nem is létezem. Persze nem szó szerint, de nincs egy körülhatárolható személyiség, ami képviselne engem.
Eddig ezzel sem volt gond. Kimondtam én magamnak is, hogy valami nagyon nincs rendben velem. 
De ma tükröt tartottak elém, és nem tetszett amit láttam. 
Persze egyből próbáltam mentegetőzni és hárítani, talán még kicsit fel is háborodtam - mennyire nincs igaza annak az embernek - morgolódtam magamban. Pedig pár perces "ismeretség" után is nagy igazságokkal szembesített. 

Kár lenne részletezni hogy ki volt ő és miért tette, mert egyrészt nem tartozik ide, másrészt nem biztos hogy lesz következő alkalom. 
De valamit megmozdított bennem. 
Még nem látom előre, hogy milyen irányba haladok tovább - mert tervek azok vannak dögivel, csak az erőből kezdek kifogyni.
Túl sok idő telt el, és gyakran úgy érzem, visszafordíthatatlanul rossz irányba indultam.

De adok még magamnak egy kis időt, egy utolsó haladékot, és aztán meglátjuk hogyan tovább.